 
 
 |
|
A nemzetközi tengerjogról általában |
|
A hajóroncsok megmentésének jogi nehézségei |
|
Általános tévedés, hogy a tengeren
elpusztult dolgok szabad prédává válnak.
Távolról sem igaz ez: a hajóroncsokat illető
jogi helyzet rendkívül bonyolult, és
mindenkinek, mielőtt egy hajóroncs felkutatására
adná a fejét, rendkívül alaposan fel kell
derítenie az ügy jogi hátterét. |
|
A tulajdonjog megállapítása |
Először is meg kell különböztetnünk a
hajótest és a rakomány tulajdonosát. A legtöbb
esetben a két fél különböző. Pl. az Indiába járó
kereskedelmi hajók (a Brit Kelet-indiai Társaság
hajói) általában magánvállalkozók tulajdonában
voltak, ám a rakomány nagy része a Brit
Kelet-Indiai Társaság birtokában volt. A
Társaság felszámolása után a hajók rakománya a
Kincstár jogtanácsosának személyén keresztül
Őfelsége Kormányának tulajdonába ment át, így a
kutatóknak a fenti intézmény jogászával kell
tárgyalniuk.
Ha valamilyen veszteségre biztosítási díjat
fizettek ki, akkor a tulajdonjog a
biztosítótársaságra szállt át. Londonban a
Hajóroncsok Felkutatásának Társasága képviseli a
jótállást vállalók érdekeit, beleértve a Háborús
Kockázatokat Biztosító Hivatalét, azét a
kormányszervét, amely a biztosításokat végezte a
két világháború alatt. Az Egyesült Államokban a
MARAD (the US Department of Maritime
Administration / Amerikai Tengerészeti Hivatal
/) lát el hasonló funkciókat. Ha a tulajdonjogot
egyértelműen meg lehet állapítani, elképzelhető,
hogy a kutató megállapodást köt a tulajdonossal.
Általában minden költség a kutatót terheli, aki
a tulajdonosnak egy bizonyos hányadot fizet
abból, amit megtalál - ha egyáltalán talál
valamit. |
|
Felségvizek és nemzetközi vizek |
A jogi helyzetet tovább bonyolítják a
felségvizek. Néhány ország, így Kína és
Fülöp-szigetek, kizárólagos jogot követelnek
minden olyan roncsra vonatkozóan, amelyeket a
felségvizeiken belül találnak (még akkor is, ha
sikerül a tulajdonjog bizonyítása) feltéve, ha a
szóban forgó roncsok már hosszabb ideje
fekszenek a tengerfenéken. Másrészről a legtöbb
nyugat-európai és angol anyanyelvű ország
elismeri a tulajdonjogot, még akkor is, ha a
szerencsétlenség több száz évvel ezelőtt történt.
Meg kell még itt jegyezni, hogy minden országnak
megvannak a saját elképzelései a felségvizeket
illetően. Az országok többségénél ez 19,3 km (12
mérföld), de vannak néhányan, pl. Thaiföld,
ennél szélesebb tengerszakaszt követelnek
maguknak.
Ha nem ismert a tulajdonos személye, és a hajó
valamely ország felségvizein belül fekszik, a
legtöbb állam véleménye szerint a rakomány az
illető ország tulajdonát képezi. Számos ország
azonban rendkívül nagyvonalúan magjutalmazza a
roncs kutatóit, hogy megakadályozzák az
illegális kincskeresést. A brit vizeken ez a
jutalom gyakran akár a megmentett rakomány
értékének 75%-a, vagy még ennél is több. Amikor
egy hajóroncs nemzetközi vizekben fekszik, újabb
bonyodalmat jelent annak megállapítása, kinek a
törvényei vonatkoznak a roncsra. Nemzetközi
szerződések léteznek a tengereket illetően, mint
pl. az ENSZ Tengerjogi Konvenciója, de ezeket
nem minden ország írta alá. Általában minden
esetet külön-külön kell elbírálni. |
|
A kulturális örökség kérdése |
A már amúgy is zavaros jogi helyzet még
áttekinthetetlenebbé válik, amikor egy ország
kulturális örökségének a kérdését is figyelembe
vesszük. Néhány ország egyáltalán nem engedi meg
a történelmi jelentőségű roncsok üzleti célú
kutatását, habár a "történelmi jelentőségű"
kifejezés meghatározása további viták forrása.
Ausztrália rendelkezik például a világ egyik
legszigorúbb víz alatti régészeti
szabályozásával és a kormányzat minden, 50
évesnél idősebb hajóroncsra igényt formál.
Ugyanakkor viszont rendkívül nagyvonalú
jutalmakat ad azoknak a búvároknak, akik az
általuk felfedezett hajóroncsról jelentést adnak
a megfelelő kormányszervnek.
Franciaország, Spanyolország, Görögország és
Portugália hasonlóképpen szigorú jogszabályokat
léptetett életbe a felségvizeikben talált
hajóroncsokat illetően. Nagy-Britannia, az
Egyesült Államok és számos afrikai, dél-amerikai
és távol-keleti ország egy liberálisabb
álláspontot képvisel, amely megpróbálja
összeegyeztetni a megtaláló érdekeit azzal a
követelménnyel, hogy egyben védjék is a
kulturális szempontból fontos tenger alatti
helyeket. Ez idáig a történelmi jelentőségű
roncsok védelme csak a felségvizekben talált
hajóroncsokra terjedt ki. |
/Nigel Pickford: Elsüllyedt hajók és kincsek
atlasza, 9. old., 1995 Talentum Kft;
eredeti kiadás: Atlas of Shipwreck and Treasure,
1994 Dorling Kindersley/ |
|
|
|
|
