Vízalatti régészet
A vízalatti régészet a régészet tudományának legfiatalabb ága, melynek kezdetei 1853-54-re tehetők, amikor Svájcban a tavak alacsony vízszintje miatt nagy mennyiségű fa-, kerámia- és egyéb lelet került felszínre. A kezdeti, búvárharangokat használó kutatásokból mára a szárazföldi munka fontos kiegészítője lett. Fejlődésében jelentős szerepet játszott a könnyűbúvár- technika nagymértékű megújulása és elterjedése, melynek következtében lehetővé vált a búvárok számára, hogy sokkal hosszabb időt töltsenek víz alatt, illetve korábban elérhetetlen mélységekben dolgozhassanak. Céljai azonosak a szárazföldi régészet céljaival, de kutatásának tárgyai sok esetben jóval nehezebben és csak sokkal nagyobb ráfordítással vizsgálhatók.
A vízalatti régészet tárgyai:
● elsüllyedt területek,
● elsüllyedt települések,
● tengerparti és tóparti települések,
● kikötő építés és -fejlesztés,
● hajóroncsok, vízi járművek maradványai, illetve egyéb elsüllyedt járművek roncsai.
A tavakon, tengereken, óceánokon kívül a vízalatti régészet számos egyéb lelőhelyet vizsgál, úgymint kutakat (pl.: áldozati kút a mexikói Chichén Itzában), vízzel telt üregeket, barlangokat, kutatja a víz alá került településeket (pl.: a romániai Bélesi-tóban víz alá került település, vagy Jamaicában Port Royal), stb.
A különböző helyszínek kutatására ma már rendkívül fejlett és széleskörű technikai felszerelés áll rendelkezésre, a legmodernebb búvárfelszereléstől a mini robotokig és tengeralattjárókig, melyek lehetővé teszik az eddig elérhetetlennek számító mélységek kutatását is, megnövelve ezzel a kutatások térbeli és időbeli kereteit. Búvárrégészek napjainkra már jóval több, mint száz elsüllyedt hajót tártak fel és rekonstruáltak, melyek közül számos roncs régebben elérhetetlennek tűnő mélységben található.
A vízalatti kulturális örökséget és régészeti munkát fenyegető veszély: kincskeresők
A vízalatti régészet fent említett tárgyai közül a hajóroncsok és egyéb járművek roncsai gyakran válnak kincskeresők célpontjává. Az elsüllyedt roncsok, hajóroncsok, melyek egy tudományos régészeti expedíció számára egy rövid, jól behatárolható időintervallumról adhatnak információt; vagy a víz alá merült települések, melyek vizsgálata több száz évre vonatkozóan is szolgáltathat adatokat.
A vízalatti régészetet a kincskereséstől elsősorban az alábbiak különböztetik meg:
● A feltárást tudományos kutatás, előkészítés és tervezés előzi meg.
● A tudományos kutatást folyamatos dokumentáció jellemzi.
● A kutatás során feltárt összes lelet állagmegóvásáról, dokumentálásáról, biztonságba helyezéséről gondoskodni kell.
● A feltárt leletek egészének a tudományos publikációk követelményrendszere szerinti feldolgozása, szakfolyóiratokban, önálló könyvben való publikálása, kiállításokon való megjelentetése.
Hatósági engedélyek beszerzése és a pénzügyi háttér előzetes biztosítása nélkül semmilyen kutatást nem lehet kezdeményezni, máskülönben nem tudományos expedícióról, hanem kincsvadászatról van szó.
A kincsvadászok által felszínre hozott, összefüggésüktől megfosztott tárgyak környezetükből durván kiragadva csak egyedi értéküket őrzik meg, történelmi és tudományos értéküket viszont elveszítik, aminek következtében eszmei értékük is csökken.
Kutatás
A kutatások megkezdése előtt a régészeti projektet - nemzetközi egyezmények által meghatározott szempontok szerint - elő kell készíteni, és a következőket kell kidolgozni:
● a projekt kutatási tárgyai;
● alkalmazott technikák és módszerek;
● várható kiadások;
● a projekt elvégzéséhez szükséges időterv;
● a kutatócsoport összetétele, tagjainak képzettsége, felelősségi köre, tapasztalataik;
● a leletek konzerválásának menete és módszerei;
● menedzselés a helyszínen, illetve az expedíció fenntartása;
● együttműködési megállapodás múzeumokkal és más illetékes intézményekkel;
● dokumentáció;
● a kutatócsoport egészségének és biztonságának biztosítása;
● jelentések készítése;
● leletek raktározása, beleértve a kutatás során elmozdított víz alatti kulturális örökségek tárolását is;
● az eredmények nyilvánosságra hozatalának módja.
Ahhoz, hogy a kutatás során felszínre hozott maximális információkat nyerhessünk, szükséges a lelet:
● pontos lelőhelyének dokumentálása;
● környezetében a lelőhelyen talált többi lelet helyének ismerete;
● pontos leírása, illetve rajz és fotó által történő rögzítése;
● egyedi azonosító számmal történő ellátása későbbi nyomon követhetősége érdekében;
● lelőhelyéről való elmozdítása utáni azonnali stabilizálása.
A lelőhelyeket az ott talált összes lelet alapján, ezek kontextusában kell értelmezni, ami lehetővé teszi a múlt, a korabeli emberek életmódjának jobb megértését.
A számos ember által készített tárgy mellett nagy jelentőségűek az öko-leletek - például a különböző állati maradványok, csontok - is, melyek szintén segítséget nyújtanak a lelőhely megértéséhez. A puhatestűek és gerinctelenek, paraziták vizsgálata információkkal szolgálhat az éghajlati és környezeti változásokról, némelyikük pedig utalhat fertőzésre, katasztrófára, illetve szélesebb kontextusban értelmezve a korabeli emberek életkörülményeire. A növényi maradványok segíthetnek a korabeli mezőgazdasági gyakorlat, a raktározás, és az étkezési kultúra feltérképezésében, illetve a virágporok elemzése következtetni enged a faunára, illetve a csapadék mennyiségére.
A vízalatti régészeti kutatás által használt technikai eszközök
A kutatások során felhasznált módszerek és technikák függnek az elérhető technikáktól és forrásoktól, a pontosság igényének mértékétől, a közreműködő szakértőktől, a rendelkezésre álló időtől, és a rendelkezésre álló anyagi eszközökről.
A vízalatti régészethez használt felszerelések általában igen nagy értéket képviselnek. A kutatások során - ha már van előzetes feltételezésünk a leletek helyéről - az alábbi négy, geofizikai módszerekre épülő technikai berendezés használata nagy mértékben segítheti a feltárást:
● side scan sonar (azonosítja a tengerfenéken lévő tárgyakat)
● sub-bottom profiler (feltárhatók segítségével az üledék által eltemetett tárgyak)
● magnetométer (a Föld mágneses anomáliáinak feltárására)
● ROV (távirányításos eszköz, amire kamera szerelhető)
Számos vízalatti kutatás elengedhetetlen kelléke egy hajó, amelyen a feltáráshoz szükséges technikák elhelyezhetők, továbbá szükség lehet egy motorcsónakra, ami a személyi közlekedést biztosítja a part és a hajó között, illetve az azonnali laboratóriumi beavatkozást igénylő leletek szállítására alkalmas.
A feltáráshoz biztosítani kell egy vízsugárhajtású szivattyút, mely egyszerre szolgálja a roncs felületének megtisztítását és a felszínre hozott törmelékanyag –az apró leletek kinyerésére szolgáló -rostarendszerre való továbbítását. A súlyosabb leletek felszínre hozásához emelőballon vagy hajódaru, esetleg helikopter igénybevételére is sor kerülhet.
A vízalatti tudományos kutatás fontos része a dokumentálás, melyhez biztosítani kell egy fém cövekekből, mérőszalagokból, mérőkeretekből álló mérőrendszert, illetve a vízalatti feljegyzések és rajzok készítéséhez speciális táblákat és íróeszközöket. Az egyik legkorszerűbb dokumentációs eszköz a vízalatti digitális kamera, melynek használatát természetesen nagyban befolyásolják a lelőhelyen tapasztalható látási viszonyok, illetve az expedíció anyagi lehetőségei. A leletekről vízalatti fényképezőgép vagy kamera segítségével torzításmentes, méretarányos felvételt lehet készíteni. A kutatás dokumentációját akkor kell megkezdeni, amikor a lelőhelyet először azonosították. Fel kell jegyezni a pontos helyet és az előkutatás eredményeit. A későbbiekben a feltárás, lelet regisztrációja, a konzerváció, és a kutatás értékelése alatt folyamatosan vezetni kell a dokumentációt. Az adatok tárolásához, feldolgozásához ma már elengedhetetlen a számítógép alkalmazása.
A felszínre hozott leletek élettartama és értéke nagyban függ a megfelelő konzerválástól, melynek biztosítása a kutatást felügyelő régész feladata. A leletek ideiglenes tárolásához és állaguk megőrzéséhez szükségesek műanyag kádak, fóliazacskók, -hegesztők, műszerek, különböző vegyszerek, stb.
Konzerválás, leletmentés
A víz minimális oxigén tartalma miatt, illetve a kevés negatív behatás következtében a vízalatti leletek a szárazföldön található leleteknél általában sokkal jobb állapotban maradnak meg. A víz hatásának következtében gyorsan elöregszenek, ám ezzel egy időben szerkezetükben beáll egy természetes egyensúly. Ezért nagyon kell vigyázni felszínre hozásukkor, ugyanis kiemelve őket környezetükből megkezdődik a gyors erózió, oxidáció, és bomlás. Az ilyen tárgyak gyors bomlásnak indulnak a levegő hatására, így ha nem gondoskodunk megfelelő konzerválásukról, akkor nemcsak maga a lelet, de az általa hordozott információk is örökre elveszhetnek.
A megfelelő technikák biztosítása az ásatást/feltárást vezető régész feladata.
A vízalatti leletek kiemelésekor nagyon fontos a folyamat előzetes megtervezése, ugyanis ezek a tárgyak rendkívül törékenyek. Sok esetben nagyon hasznos lehet, ha a tárgyat a vízalatti környezetének egy darabjával, némi üledékkel emeljük ki, így elkerülhető, hogy kiemeléskor túl drasztikus legyen a változás a lelet számára. Ez azért is hasznos, mert a tárgy körül lehetnek kisebb leletek. A leletek kiemelése előtt gondoskodni kell a konzerváláshoz szükséges pénzügyi háttér biztosításáról, ki kell alakítani a leletek tárolásának helyét, be kell szerezni a csomagolóanyagokat és a szükséges vegyszereket.
A tárgyak eróziójának sebessége a vízben függ a kémiai, fizikai, és biológiai tényezőktől. (Például: olyan környezeti tényezők, mint hőmérséklet, PH érték, sótartalom, víz- és üledékmozgások, általános kémiai tényezők, fémek jelenléte, és a vízben eltöltött idő hossza.)
A fémek és ötvözeteik az őket alkotó atomok tulajdonságaitól függően viselkednek a víz alól felkerülve. Az öntöttvas például - magas széntartalma miatt - nagyon hamar szétesik, ezért vizes közegben, stabil környezetben kell tárolni.
Porcelánok esetén, ha a sós víz rászárad az edényre, akkor a sókristályok nyomása következtében lepattogzik, széttörik a mázuk.
A szerves anyagok esetében a kiszáradást meg kell akadályozni, mert akár a levegőn töltött 10 perc is visszafordíthatatlan károsodásokat okozhat. Ezeket a leleteket csak vízben lehet tárolni. A vegyes anyagokat, melyek szerves és szervetlen anyagokból állnak, lehetőleg elkülönítve, saját környezetükben kell tárolni, konzerválásuk mindig egyedi és rendkívül bonyolult.