Szalóky K. Attila
expedíció vezető

1975-ben mint könnyűbúvár ismerkedett meg a víz alatti világgal, amely azóta is a legnagyobb szenvedélye. 1995-ben ő alapította az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesületet. Több sikeres hajóroncskutató- expedíciót szervezett és vezetett már Dél- Afrikában, Mozambikban, Kubában és Magyarországon.
Jójárt András
hajózási szakértő, pilóta

1970 óta hajóskapitány. 1971 és 1975 között egy nemzetközi vitorlásversenyen kétszer körbehajózta a Földet. 1975-ben könnyűbúvárként kezdte a víz alatti világ feltérképezését. Oszlopos tagja volt a hajóroncskutató- expedícióknak Dél- Afrikában, Kubában és Magyarországon.
 
     
Dr. Vámosi Zoltán
jogász, vezető búvár
kuratóriumi elnök
kommunikációs vezető

13 éves korában tette le első búvárvizsgáját, azóta rendszeresen merül. Lételeme a víz. Közel 200 merülése alatt számtalan speciális vizsgát tett le. Lenyűgözik a roncsok és azok a helyek, ahol a víz alatti sziklák között átsüt a napfény :D Az expedíció mellett a capoeira is Brazíliához köti..
Heszler István
pénzügyi szakértő
kuratóriumi alelnök
pénzügyi vezető

Bár 10 éves kora óta versenyszerűen sportol, a víz alatti élettel kapcsolatban az úszómedencék bakteriális állományánál még nem jutott tovább. Szándéka azonban mind a víz alatti, mind a föld feletti világ személyesen is végezhető meghódítása. Addig az expedíció lelkes tagjaként a pénzügyi területet próbálja egyengetni, rendezgetni.
Adamovszky István
cégvezető, búvároktató
kuratóriumi alelnök
kiállítási és értékesítési vezető

2005-ben elkezdett búvárkodni, kedvencei a roncsok és a cápák. Szárazföldön a száguldás "szerelmese" és lelkes numizmata. Szeret fallabdázni, íjászkodni, és sportlövőként hol a korongokat űzi, hol a taktikai lövészetnek hódol. Hobbija az utazás, fényképezés és az állatok (kutyák és ragadozók).
     
Farkas Viktor
IT rendszermérnök, mentőbúvár
informatikai vezető

A monitor mögül, ha csak teheti veszi a felszerelését, és útra kell. Hátizsákjából sosem maradhat ki fényképezőgépe. Lelkes felfedező, szereti a kihívásokat, természete alaphangon vidám. Többször járt a Szlovák Tátrában, a Romániái magasokon hegyet mászni. Mindemellett haladó búvár, jó néhányszor merült az Adrián, a Fekete- és a Vörös-tengeren.
Szlobodnyik Krisztina
szerkesztő-riporter
sajtó- és médiafelelős

Külkereskedelmi közgazdászként végzett, de soha sem dolgozott szakmájában. Utána médiaszakra járt, s abba sem hagyva ezt tanulta tovább. Terepen. Bár még csak 28 éves, nyolcadik éve tévézik. A sorrend: Szolnok, Debrecen, MTV, TV2 és végül: RTL Klub, Fókusz csapata. Mindig kérdez, és mindent tudni akar. Szívügye minden emberi történet, és az állatok védelme. A lakást is egy kisebb állatkerttel osztja meg.
Dr. Kertész Róbert
vezetőrégész, technikai búvár

Feladata az expedíciók tudományos hátterének megszervezése, ellenőrzése, továbbá a feltárási munkák régészeti aspektusainak vezetése.
     
Kecskés (TriplaX) Gyula
felderítő-búvár
(a kutató csapat tagja)

Már az első merülése után tudta, ez lesz az élete. Így 2000 nyara óta folyamatosan búvárkodik. Elsőként Spanyolországban merült, majd később 3 évet húzott le a Magyar Honvédség Szentesi búvárkiképző bázisán. A mai napig folyamatos visszatérő vendége Mexikónak is. Szenvedélye a roncsok és a mélység. Egyik álma most Brazíliában teljesülni látszik, viszont Peru még vár rá.
Sziki (McGyver) Zoltán
vezető búvár
(a kutató csapat tagja)

2005-ben került közelebb a búvárkodáshoz, azóta szenvedélyesen merül, tanul és fejleszti magát. Kohász végzetségéhez hűen fémekkel foglalkozik. Szabadidejében csendesen szemléli a világot, amihez nagyon jól párosítható a vizek nyugodtsága.
Magos Norbert
nyomozó, mentőbúvár
(a kutató csapat tagja)

A búvárkodással 1983-ban ismerkedett meg a helyi MHSZ-ben. Tanulmányai és munkája miatt csak 2003-ban tudott ismét a búvárkodással foglalatoskodni. Azóta, ha teheti víz alá merül, Magyarországon, illetve az Adrián. A vízben töltött idő és egyben a búvárkodás számára egy más világot jelent, mint a száraz földön töltött bármely más perc. Szabadidejében úszik, íjászkodik (hagyományőrző csapat tagjaként ) és sokat olvas.
     
Schweitzer Szabolcs
IT rendszermérnök, fotós, mentőbúvár

A hétköznapokban egy informatikai cég ügyvezetője, de ha teheti, inkább útrakel fotózni. Gyerekkora óta fotózik, és 2000-ben úgy döntött, hogy komolyabban szeretné művelni ezt a mesterséget - azóta a fotózás az életének elengedhetetlen része, több mint hobbi. Képei több alkalommal megtekinthetők voltak kiállításokon. A természetjáráson és utazáson kívül kungfuzik, airsoftozik, íjászkodik, lovagol, teniszezik, vitorlázik, és gyakorlatilag mindent csinál amire lehetősége nyílik.
Maróthi Zsolt
búvároktató

14 éves kora óta búvárkodik. Merült már az Égei tengeren, a Földközi tengeren, a Vörös-tengeren, és még ki tudja hol. Éveken keresztül ipari búvár, a honvédségnél pedig katonai búvár volt. Szabadidejét főként könyvek között olvasással, pihenéssel tölti. A számtalan elképzelése közül talán az "álom" terve eljutni a nagy korallzátonyhoz (Great Barrier Reef).
Tóthfalusy Péter
informatikus, haladó búvár

1999 óta búvárkodik azóta nemcsak a felszíni vizeket ismerte meg hanem egy csodálatos világ is kitárult előtte. Munkájából adódóan természetes volt számára, hogy a digitális fényképezőgépét levigye magával. A megismerés hajtotta tovább mentőbúvár, nitrox, újralégző tanfolyamok követték egymást. A maradék szabadidejében lovasijász bemutatókon vesz részt, vadászik puskával és íjjal.
     
Baricz (James) Miklós
haladó búvár

A búvárkodás gyerekkorától vonzotta. Ő is a Cousteau kapitány filmjein felnőtt korosztályhoz tartozik. A seregben sikerült eje-búvár beosztásba kerülnie 1998-ban. Itt Rajz (Cerka) Attila volt az oktatója, aki civilben CMAS oktató, ezért a civil vizsgáit James ebben a rendszerben végezte. A sereg mellett kezdett munkabúvárként dolgozni Szolnokon. A víz a második otthona (ha nem az első).
Molnár Csaba
haladó búvár

Régebben sok időt töltött (14 évet) a tengereken, körbehajózta Afrikát, Észak-Dél Amerikát, járt az Atlanti, Csendes, és Indiai Óceánokon. Hobbija az OffRoad igen termetes terepjárójával. A búvárkodással Izraelben ismerkedett meg. Csaba szerint a merülés olyan mintha "hazaérne" a nyugalom és csend világába.
Sauerwein Zoltán
búvároktató

1997-ben tette le az első búvárvizsgát és azóta központi szerepet játszik az életében. 2001-ben sikeres búvároktatói, 2003-ban roncsbúvár és nitrox szakoktatói vizsgát tett. Szabadidejét, ha csak teheti a természetben tölti evezéssel, vadászattal, bringázással de az elsődleges mindig a merülés. Ez számára egyet jelent a felfedezéssel, a kalanddal, és a súlytalanság teljes nyugalmával.
   
Scheller Márton
haladó búvár

Egy szolgáltató cég irodavezetője, 2003-tól búvárkodik rendszeresen, amelynek megismerése szerelem volt első látásra. Több mint hobbija a búvárkodás, ezért ezzel kapcsolatosan folyamatosan olvas és tanul. Második otthona a víz, amikor csak teheti mindig merül. Tervei között szerepel, hogy majd oktatóvá váljon. Egyik álma, hogy a távol-keleti helyeken is merülhessen.
Dr. Csikós János
vezető búvár

Klinikai gyógyszervizsgálat szervező, új fájdalomcsillapítók kifejlesztésében segédkezik. 2003-ota merül, divemaster, mentőbúvár, nitrox, víz alatti archeológiai asszisztens, közel 140 merüléssel. Járt már Ausztria hegyi tavainál, Adriai roncsoknál, Magyarország barlangjaiban, Spanyolország tengeri nemzeti parkjában, továbbá merült Vörös Tengeri roncsoknál, és Görögországban. Célja minél többet a víz alatti világból megismerni, mindegy milyen vízben.
Nemes László
vállalkozó, mentőbúvár

1992 óta saját családi vállalkozásaiban dolgozik. A búvárkodás gyerekkori álma volt, Cousteau filmjein nőtt fel, 2002 óta merül. "Mikor a víz alatt vagyok a teljes nyugalom fog el, és legszívesebben mindig lent lennék." Reméli, hogy Brazíliában sok érdekes (és értékes) dolgot hozhat fel. A búvárkodáson kívül szereti a teniszt, és nagy szerelme a Balaton.
     
Mátis László
búvároktató

1993 óta búvárkodik, 4 év ebből professzionális főállású búvárként (UEF/SSI Instructor, PADI Assistant Instructor - technikai, roncs és egyéb képesítéssel). Jelenleg Egyiptomban dolgozik, mint oktató. A világ számos egzotikus országában merült már (Kenya, New Zealand, Malaysia, Maldív, ...) Szabadidejében extrém-sportol (bikarodeo, trükk-lovaglás, ejtőernyőzés, bungee-jumping, quad, jet-ski)
Kovács Barnabás
technikai búvár

1996 óta aktívan búvárkodik. Informatikával foglalkozik, szüntelenül keresi a megoldhatatlannak tűnő problémákat. Szabadidejében extrém sportokat űz vagy aikidozik, hogy megteremtse a belső harmóniáját.
Kovács Róbert
búvároktató

Már gyermekkorában is nagyon érdekelte a víz alatti világ, de abban az időben a mélység helyett a magasság lett kedvenc időtöltése, egy vitorlázógép pilótafülkéjében. A repülést abbahagyva, újból a víz alatti világ vonzásában találta magát. Merült az Adrián, a Vörös-tengeren és a legnagyobb élményt jelentő Maldív szigeteknél. Minden alkalmat megragad, hogy ennek a csodálatos szenvedély hódolhasson.